Őseink lábnyomain járva - avagy irodalmi időutazás határok nélkül

HAT-KP-1-2022/1-000858

 

 

 

A program előkészületei

A pályázatot a Bethlen Gábor Alapítvány támogatta. 3060000 ezer forint támogatást nyertünk a megvalósításra.

Az előkészítő órán csoportokba sorsoltuk a gyerekeket, egy-egy csoportba három-három gyerek került. A csoportok feladatlapot oldottak meg a trianoni békediktátummal és egyéb történelmi eseményekkel kapcsolatosan internet segítségével. A Magyar vagyok kezdetű dalt kezdtük tanulni (Kis Kata zenekar). Megtanultuk még Szép Ernő Felhő című versének megzenésített változatát. Ezeket a dalokat az út során több helyszínen is elénekeltük. A csoportok megkapták az útig és az út során végzendő feladatokat, ezeket értelmeztük. Kiosztottuk felkészülésre a megismerendő költők, írók, történelmi személyek életrajzát. Kisorsoltuk a majd a helyszíneket felolvasandó verseket, előadandó jeleneteink témáját. A termet a Határtalanul pályázatunkhoz kapcsolódóan kidíszítettük.

Elkészítettük a koszorúzáshoz a koszorúkat, illetve az ajándékokat.

A program megvalósítása

 

I. nap:

Nagyszalontán a Csonka toronyban megtekintettük szervezett vezetéssel Arany János hagyatékát, személyes tárgyait. Utána meglátogattuk Arany János szülőhelyét, ide illő verset mondunk. A gyerekek jelenetet adtak elő Arany János születéséről.

   

 

Az utazás megvalósítását a Wolf és Társa Bt. segítette. Köszönet érte!

Este Nagyváradon elfoglaltuk a szállást. Szállásadónk honismereti vezető volt, ő kísért el minket a nagyváradi várhoz, amelyben sétát tettünk.

 

 

 

 

II. nap

 

Bár Bánffyhunyad megtekintését a III. napra terveztük, mégis a II. napon álltunk itt meg, ekkor tudtunk bemenni a kazettás mennyezetű református templomba. Ennek kapcsán megbeszéltük, hogy ez a város Kalotaszeg középpontja. Kipróbáltam a gyönyörű több száz éves orgonát is, ezzel is megismerkedtek a gyerekek. Elszavaltuk Petőfi Az erdélyi hadsereg című versét, amelyet itt írt. A buszból a cifra házakat is megcsodáltuk.

A Királyhágón megállva megcsodáltuk a gyönyörű kilátást, a gyerekek ajándéktárgyakat vásárolhattak.

Kolozsvárra érve bementünk a házsongárdi temetőbe. Itt sajnos hatalmas eső ért utol minket. Ennek elálltát a temetőben a ravatalozó oldalhajójában vártuk, ezalatt az ide felkészült csoportok előadásait, verseit hallgattuk meg. Sajnos az eső nem állt el, csak kicsit csendesült, így koszorúzni indultunk. A tervezetthez képest csak Szenci Molnár Albert és Apáczai Csere János sírját koszorúztuk meg. Ekkor újra annyira esett, hogy teljesen elázva végül a buszhoz indultunk. (A koszorúinkat előzetesen magunk közösen készítettük el.) Kolozsváron a tervezett nevezetességeket végül csak esőben, a buszból néztük meg. Helyben meleg ételt vásároltunk, annak elfogyasztása után az eső miatt visszamentünk a szállásra.

 

 

 

III. nap

 

Csucsán meglátogattuk a Boncza kastélyt. Az Ady-emlékházban közösen fotózkodtunk, a gyerekek itt is jelenetet adtak elő, Ennek témája: Ady édesanyjával való kapcsolata.

Krasznán megállva a helyi lelkész megmutatta nekünk a gyönyörű református templomot. A csodálatos kazettás mennyezet mellett a templom különlegessége, hogy fehérek benne a padok.

Zilahon megnéztük a helyi lelkésznek köszönhetően a helyi református templomot, amely a debreceni után a második legnagyobb magyar református templom. Felkerestük a Wesselényi-kollégium épületét, ez Ady Endre egykori iskolája.

A Sarmaságon tett látogatást részletezem a külhoni csoporttal való találkozás leírásánál.

Nagyváradon Ady lábnyomain lépdeltünk. Jelenet adtak elő a gyerekek, amelynek témája: Ady Váradon barátjával találkozik.

  

     

IV. nap

 

Érmindszenten felkerestük Ady szülőházát. Itt énekeltünk, jelenetet adtunk elő, megtekintettük a kiállításokat.

A Nagykárolyi kastélyt vezetéssel jártuk végig.

A híres nagykárolyi megyebál helyszíne jelenleg a város polgármesteri hivatala. Ennek udvarán előadtuk Petőfi és Szendrey Júlia megismerkedésének történetét. Ezt vette észre egy ottani dolgozó, aki így felvitt minket a díszterembe. (Ez egyébként nem turisztikai célpont, remélni sem mertük, hogy bemehetünk ide.) A díszterem volt az a bizonyos bálterem. A költő és hitvesének fotója alatt fotózkodtunk.

 

 

 

 

 

 

Köszönetnyilvánítás

 

Köszönjük Tóth Piroska tanárnőnek és Pintérné Horváth Andrea iskolatitkárnak, hogy velünk utaztak és mindenben segítettek.

 

Köszönjük mindenkinek, aki utunk során szeretettel és odafigyeléssel fogadta ezt a 26 érdeklődő kisdiákot! (Aki épp útba igazított; aki fedett helyre engedett az esőben; aki beengedett nem látogatható helyekre; aki megvárt, amikor késtünk, bár rég lejárt a munkaideje; akinek volt hozzánk egy kedves mosolya...)

 

Köszönjük a sarmasági gyülekezetnek a szeretetteljes fogadtatást!

Köszönjük a Tankerület dolgoz

óinak a sok segítséget és a türelmet! Mindig elérhetőek, naprakészek és segítőkészek voltak!

 

Köszönjük a Wolf és Társa Bt.-nek, hogy öröm volt velük az utazás!

 

Köszönjük a Bethlen Gábor Alapítványnak, hogy lehetőségünk volt az utazásra!

 

Tóthné Pákozdi Szilvia

magyartanár

szervező, osztályfőnök

 

 

Értékelő óra

Az értékelő órán összesítettük a csapatok pontjait, javítottuk a hátrelévő feladatokat. Ezután eredményt hirdettünk. Megbeszéltük a tapasztalatainkat. Kiválogattuk a fotókat, amelyekből majd tablót készítünk. A többi osztálynak beszámoltunk az utazásról.