Ez az oldal azért jött
létre, hogy naprakész információkat adjon
iskolánk nyolcadikosai és szüleik
számára
a pályaválasztással
kapcsolatosan.
Osztályfőnök:: Kiss Márk
A felvételivel kapcsolatos információk a teljesség igényével megtalálhatók az oktatas.hu oldalon.
Innen válogattuk ki mi is a legfontosabbakat. Aki ennél többre kiváncsi, az kattintson a képre, vagy IDE (tájékoztató) Az első
fontos időpont:
A központi írásbeli vizsgákra a
jelentkezési lapok benyújtásának
határideje 2025.
december 1.
Csak azoknak kell jelentkezni, akik olyan iskolába
készülnek, ahol kérik a felvételi megírását. Ezt mindenkinek magának
kell eldöntenie.
Ha megvan a döntés, akkor az osztályfőnök által november 19-én
hazaküldött lapon be kell jelölni a három lehetséges opció közül a
megfelelő választ, és azt küldjék be nov. 21. péntekig.
Gyermekem NEM ír központi felvételit
Gyermekem ÍR központi felvételit, a jelentkeztetését a KÖZFELVIR elektronikus jelentkezési felületen magam intéztem (Ügyfélkapu+ vagy DÁP szükséges hozzá, a tanuló OM száma a Krétában megtalálható)
Gyermekem ÍR központi felvételit, a jelentkeztetését az iskolától
kérem, ezért kérem, hogy papír alapú jelentkezési lapot küldjenek
számomra (visszaküldési határidő nov. 24. hétfő)
Kérek a speciális vizsgakörülmények biztosítására vonatkozó nyomtatványt is (SNI-s tanulók számára)
Iskolánk adatai a
kitöltéshez:
OM azonisító kód: 030612
Név: Tápszentmiklósi Csokonai Vitéz
Mihály Általános Iskola
Cím: 9094 Tápszentmiklós Major utca 1.
Azok a felvételizők, akiknek SNI vagy BTMN szakvéleménye is van, tájékozódjanak ebből a dokumentumból is. Érdemes! KLIKK A második
fontos határnap:
Az Arany János Tehetséggondozó Programjára
történő pályázatok benyújtása.
2025. december 9.
Akik érdeklődnek a program után , kérem
tájékozódjanak itt,
ill. keressék az of-t személyesen. A harmadik
fontos dátum:
A központi felvételi
megírásának időpontja:
2026.
január 24. (szombat) 10.00 óra
Az
írásbeli felvételi
vizsgákon
használható
segédeszközök
A dolgozat
megírásakor a rajzokat ceruzával,
minden egyéb írásbeli
munkát kék
vagy fekete színű tintával
kell elkészíteni.
Magyar
nyelv
A magyar nyelvi feladatlapok
kitöltéséhez
segédeszköz nem használható.
Matematika
A matematika feladatlapok
kitöltéséhez
rajzeszközökön (vonalzó,
körző,
szögmérő) kívül más
segédeszköz
(pl. zsebszámológép) nem
használható.
Részletes
tájékoztató szülők
és diákok, valamint az
intézmények
számára a 2025/2026. tanévi
központi
írásbeli vizsgákról.
Letölthető innen
A tanulóknak a központi írásbeli vizsgára személyazonosításra alkalmas igazolványt –
diákigazolványt vagy személyi igazolványt – kell magukkal vinni Negyedik határnap:
Jelentkezési lapok beadásának
határnapja: 2026.
február 19. A kiválasztott iskolákat és azok sorrendjét kétféleképpen juttahatják el az osztályfőnöknek
KIFIR adatbegyűjtő alkalmazás segítségével
Ezen az oldalon (klikk a
képre) minden szükséges információ megtalálható, a kitöltési link is
innen érhető el, sőt videoútmutató is található az oldalon
Az adatlapot a végén ki kell nyomtatni.
Ha nincs nyomtatója, küldje be a pdf fájlt
(csokonaisuli@gmail.com)
Hagyományosan, kézzel kitöltött adatbegyűjtő lapon, amit a gyerekek az osztályfönöktől kérhetnek
(letölthető innen is)